Kérjen egyedi árajánlatot!

Megbízhatóság - garancia

3D látványtervezés szaunájáról

Több mint 15 év tapasztalat

2018
jún
20

Különbség az infraszauna és a finn szauna között

Infraszauna vagy finn szauna?

Ha már tisztában van a szaunázás gyógyító hatásaival, ismeri stresszoldó, méregtelenítő hatását, tudja, hogy erősíti az immunrendszert és javítja a vérkeringést, de még nem döntötte el, hogy melyik típusú szaunát válassza, segítünk.

Infraszauna

Az infrasugarak mélyen behatolnak a bőrünk alá, és belülről melegítik fel a testet. Az alacsony páratartalom miatt kevésbé terheli meg a szervezetet ez a fajta szaunázás. Akár gyerekek is, sőt szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők is használhatják, orvosi konzultáció után. A levegő hőmérséklete 40-60oC között lehet, de szabadon állítható. Az infrakabinok általában egy- vagy kétszemélyesek, és nagyon fontos, hogy úgy helyezkedjünk el, hogy az infrasugarak egyenletesen érjék a testet. Akár minden nap használhatjuk, de naponta csak egyszer, kb. fél órát. Nagy előkészületet nem igényel, bekapcsolás után szinte azonnal lehet használni, teljesítménye kb. 1,3 – 2,7 kW. Az infraszaunában 2,5-szer gyorsabban égnek el a kalóriák, mint a finn szaunában. A keletkező verejték 70-80%-a víz, a többi salakanyag, ezáltal nagy a méregtelenítő hatása.

Infraszauna

Az infraszauna szervezetre gyakorolt jótékony hatásai közül a legfontosabb a vérnyomás szabályozása és a koleszterinszint csökkentése. Elősegíti a sebgyógyulást, erősíti az immunrendszert, enyhíti az izomfájdalmakat és gyulladáscsökkentő hatása van. Stresszoldó, feszesíti a bőrt, méregtelenít, felgyorsítja az anyagcserét. Kúraszerű használata segíthet a fogyásban, mert szaunázás alatt szervezetünk kalóriát éget el.
Bár az egészséges emberi szervezetre csak jótékony hatással van a szaunázás, daganatos megbetegedések és szívritmuszavar esetén érdemes a kezelőorvos véleményét kikérni. Terhesség és szoptatás ideje alatt nem javasoljuk az infraszauna használatát, mert a szervezetben felszabaduló méreganyagok káros hatással lehetnek a babára. Lázzal járó betegségek esetén is halasszuk el a szaunázást. Ha sebészeti implantátumunk van, tilos infraszaunát használni, mert a fém implantátumok visszaverik az infrasugarakat.

Finn szauna

A magas levegőhőmérséklet és páratartalom kívülről melegíti fel a testünket, ezzel javítva a vérkeringést. Időseknek, légzési, szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek nem ajánljuk, mert a magas páratartalom megterhelő lehet a szervezet számára. A levegő hőmérséklete kb. 70-90oC között ajánlott, de ez is, és a páratartalom is attól függ, hogy mennyire locsoljuk a szaunakályhán elhelyezett forró köveket. Gyógyító hatását illóolajok használatával fokozhatjuk, amik segíthetnek a stresszoldásban, gyulladáscsökkentésben. A szauna felfűtése kb. 30-60 percet vesz igénybe, teljesítménye kb. 6 kW. Heti 2 alkalommal célszerű használni, 1 alkalommal 10-15 perces időközökkel érdemes ismételni, hogy a szervezetünknek legyen ideje a normális hőmérsékletre visszaállnia. A finn szaunák általában több személyesek, és bármilyen kényelmes pozícióban élvezhetjük jótékony hatását.

Finn szaunák

A finn szauna jót tesz a légzőszerveknek, mert a forró, száraz levegő belélegezve elpusztítja a szervezetünkben lévő baktériumokat. Ellazít, segíthet a meghűléses megbetegedések kezelésében, gyorsíthatja az ekcémás bőr gyógyulását. A magas hőfok miatt izzaszt, kitágulnak a pórusaink, elősegíti a méreganyagok távozását és stresszoldó hatása is van. Növekszik a szervezet ellenálló képessége, erősödik az immunrendszer.
Kerüljük a szaunát, ha gyulladásos vagy fertőző betegségünk van. Magas vérnyomás esetén sem javasolt a finn szauna használata. Tilos finn szaunát használni a vérkeringési és szívproblémákkal rendelkező embereknek.

A két szauna élettani hatása megegyezik, csak mást technikával érik el. Tágítják a pórusokat, méregtelenítenek, stresszoldó hatásuk azonnal érezhető. Miután mindannyian különbözőek vagyunk, döntés előtt bátran próbálja ki mind a két féle szaunázási lehetőséget. Aszerint válasszon, hogy Önnek melyik volt a kényelmesebb, kellemesebb, szervezetére melyik volt jobb hatással.

Hogyan tartsuk melegen a dézsa vizét?
2020
aug
10

Hogyan tartsuk melegen a dézsa vizét?

Instrukciók fürdődézsákhoz

Ebben a cikkben válaszokat adunk a víz hőmérsékletének fenntartásával és az idő megtakarításával kapcsolatos fontos kérdésekre. Igényeitől és kívánságaitól függően könnyedén kiválaszthatja az Ön számára megfelelő dézsát...

Tovább »

Tovább szeretne élni?
2016
júl
29

Tovább szeretne élni?

Szereltessen be egy otthoni szaunát!

Ön is álmodott már arról, milyen jó lenne minél tovább megőriznie egészségét, és az átlagosnál később öregedni? Jó hírünk van: a szauna kellemes és kíméletes megoldást kínál Önnek, hogy növelje élettartamát. Építtessen egy kabint otthonába, és élvezze annak előnyeit. A csodálatos design szaunák a rendelkezésére állnak – ma már nem elérhetetlenek, sőt!

Tovább »

Poggyász stábjának látogatása a győri RQ Élményparkba

Poggyász stábjának látogatása a győri RQ Élményparkba

A RQ Vízi élményparkot felkereste a POGGYÁSZ stábja (TV2), és részletesen bemutatták szaunáinkat is. A japán szauna világ 150 fő befogadására alkalmas, a japán kultúra és a szauna művészete ötvözésével nyújtja a luxus és a kikapcsolódás egyedülálló élményét.

Tovább »

Keressen minket bizalommal!

Székhely:

 

Radnóti utca 8.

H-9178 Hédervár

Magyarország

HU 25346691-2-08

 

Levelezési cím:

Rózsa Ferenc utca 17-19.

H-9178 Hédervár

Magyarország

Gyártóüzem és bemutatóterem

 

Rózsa Ferenc utca 17-19.

H-9178 Hédervár

Magyarország

HU 25346691-2-08

Gyártóüzem 

 

Boldogasszony sor 15.

H-9178 Hédervár

Magyarország

HU 25346691-2-08